1976

Külföldi borvidékeket és kóstolókat járva gyakran találkozom idősebbnél-idősebb ültetvényről készült borokkal. Nem ritka az 50, 80 vagy akár 100 éves ültetvény sem, melyeket már 3-4 generáció művelt meg alapos szakértelemmel. Óriási értéket képviselnek ezek az ültetvények, illetve szerintem tisztán tükrözik az adott borkultúra fejlettségi állapotát is.

Ha beszélgetésbe keveredünk, gyakran érdeklődve vissza is kérdeznek: és nekünk a birtokunkon milyen életkorú ültetvények vannak? Mondanom sem kell, hogy kedvesen megmosolyogják amikor elmondom: a legidősebb területünk egy 1976-ban telepített rajnai rizling ültetvény, azaz ebben az évben lesz 41 éves. "Áá… az még fiatal!” - jön szinte azonnal a válasz.

Persze, ez nem feltétlenül valamiféle verseny, de tény, hogy az idősebb tőkék "tapasztaltabbak”, kiegyensúlyozottabbak az évjárathatásokkal szemben. Sok esetben az ilyen parcellákról válogatott tételek már inkább a termőhelyről szólnak, mint magáról a szőlőfajtáról. Ennek egyik fő oka az lehet, hogy az évek alatt beállt természetes egyensúly beavatkozás nélkül is kevesebb terméssel, kisebb terheléssel párosul, így koncentráltabb az alapanyag.

Másik oka a feltételezésem szerint a hosszú idő óta háborítatlan, gazdag talajélet, mely minősége döntően határozza meg a termőhely megjelenését a borban. Persze, csak ha tényleg háborítatlan volt az a talajélet. Ma már kevés olyan idős ültetvény létezhet, amely valamilyen oldalról ne tapasztalta volna saját bőrén a XXI. század konvencionális szőlőművelés különböző vegyi találmányait. Ha mégis létezik ilyen érintetlen ültetvény, akkor az gyakorlatilag ma már erdő.

Februárban volt szerencsém részt venni a Bott Pince multivertikális kóstolóján, amely azt hiszem, életem egyik legjobb kóstolója volt. Fantasztikus estét tölthettünk Judittal és Józseffel, akik történeteket meséltek, megosztották nagyon hasznos szakmai tapasztalataikat, és akikkel elképesztő borok kíséretében éltük át a több mint tíz év töretlen munkáját és lelkesedését. Az estén Judit megemlítette, hogy a Csontos dűlő legfelső részén kemény munkával az erdőtől hódítottak vissza nagyjából 2 hektárt, mindössze 1200 tőke apró fürtű furmintot, nagyjából 100 éves bakművelésű tőkéket. Néhány év után a nagyon magas költségek és az extrém alacsony hozam miatt végül mégiscsak az újratelepítés mellett döntöttek...

Felmerül a kérdés: van-e értelme foggal-körömmel küzdeni az öreg tőkék megmentéséért? Hol húzódik az egészséges határ a gazdasági racionalitás és a szakmai kihívások, szenvedély és “álmodozás" között? Természetesen minden birtoknak máshol. Azt gondolom, hogy valamennyi lehetőségünk bármilyen körülmény között adódik, hogy lépéseket tegyünk az ilyen ültetvények megmentése felé. Az ésszerűségen túl érdemes olyan dolgokkal is foglalkozni, melyek időnként a szívünket is megdobogtatják.

Fontosnak tartom ezek mellett megemlíteni, hogy gyakran nagyon fiatal ültetvényekről is kiemelkedő tételek születnek, és itt nem elsősorban a tőkék első, szűztermésére gondolok. Tavaly decemberben kóstolhattam először például Németh Pista bácsi 1995-ös Rajnai rizlingjét, amely akkoriban egy 5-6 éves ültetvényről készült. Mondanom sem kell, hogy a mai napig csodás formában van, egy fantasztikus bor.

Rengeteg kérdés merül fel bennem, ha az eddig felsorolt érvekre, ellenérverkre gondolok. Kell-e mindenképpen, hogy idős ültetvényről szüreteljünk ahhoz, hogy “nagy" bort készítsünk? Milyennek kell lennie egy nagy bornak? Érett, koncentrált? Egy nagy bornak biztosan paraméterekben is nagynak kell lennie? Kell, hogy egy nagy bor extrém koncentrált legyen? Lehet, hogy a kevesebb több? Kinek mi a nagy bor? Egy nagy bor mennyire mutassa meg a termőhelyét és mennyire a szőlőfajtát? Mennyire legyen jó inni vagy mennyire lehet egy megnemértett műremek?

Talán rossz a megfogalmazás, nem tér ki arra, hogy milyen szempontból “nagy” az a bor. Számomra fontosabb az elegancia, a légiesség és a jól ihatóság. Gyümölcs és termőhely egyenlő arányban, de ezen kívül semmi más, ami nem oda tartozik. Az alapanyagot önmagát szeretném megmutatni, nincs mellébeszélés. Ha viszont így közelítjük meg, akkor nem feltétlenül van értelme az elhanyagolt idős ültetvények megmentésével foglalkozni.

Azért idén mi mégis megpróbáljuk, belevágunk. Ha az időjárás is úgy rendelkezik, ebben az évben először szüretelhetünk a 2015 tavaszán telepített Rajnai ültetvényünkről. Így részben végre nekiláthatunk a megmaradt közel 3-3,5 hektár 76-os telepítésű tőkék fiatalításának. Egyelőre csak két sort vágtunk vissza, a többi sorokban törekszünk a talajhoz közeli csapok kialakítására. Úgy számoltuk, hogy az eredetileg eltelepített ültetvény 38% létezhet, a hiányzó tőkéket kipótoljuk, törekszünk a minél változatosabb klónkészletre.

Egyelőre bakművelésben vagy nagyon alacsony Guyot-ban gondolkodunk, ebben látunk lehetőséget a minél magasabb tőkesűrűség kialakítására. Így talán a 8000 tő/hektár sűrűséget is el tudjuk érni egyszer, a kérdés igazából a művelés, főleg a soralj gyomtalanításának megoldása. A támrendszerben igyekszünk minél kevesebb fémet használni, hogy minél természetesebb látványt nyújtson. A látvány kérdése érdekes dolog, számomra nagyon fontos, mert alapvetően határozza meg a gondolatainkat az ültetvénnyel kapcsolatban. Törekszünk arra, hogy ebben az újszerű ültetvényben fás, bokros foltok is legyenek, mellyel a biodiverzitás tovább fokozható. Persze abban nem vagyok biztos, hogy a seregélyek nem használják két támadás közti pihenésre majd ezeket!

Meglátjuk, mit hoz a kísérlet... 

/ Bencze István /